A gyerekek számára kockázatosabb a külföldi utazás

A világjáró gyerekek számos fertőzésnek és sérülésnek lehetnek kitéve utazásaik során, mégis, sokkal kisebb arányban jutnak el utazás előtti orvosi vizsgálatokra, mint a felnőttek.

 

 

Több mint 34 000, külföldi útjaikkal kapcsolatos megbetegedés miatt orvost felkereső nemzetközi utazó adatainak vizsgálata azt az eredményt mutatta, hogy a külföldre utazó gyerekek leggyakrabban hasmenéssel, lázzal, légzőszervi panaszokkal és paraziták, rovarcsípések okozta bőrsérülésekkel találkoznak a családi utazások alkalmával. Ezeknek a betegségeknek a száma a felnőttekhez viszonyítva jóval magasabb volt a gyerekek esetében. Ugyanakkor a gyerekek jóval kisebb arányban jutottak el utazás előtt orvoshoz, aki a megfelelő egészségügyi tanácsokkal elláthatta volna őket is a külföldi utat megelőzően – a felnőttek 59%-a ment orvoshoz utazás előtt, míg a gyermekeknél ez az arány mindössze 49%-ot tesz ki. 

A Pediatrics című, gyemekgyógyászati szaklapban megjelent új tanulmány szerint az adatok jól mutatják, mennyire fontos, hogy a gyerekek orvosho jussanak utazás előtt, hiszen a kutatómunka azt is feltárta, hogy a gyerekek nagyobb arányban kerülnek kórházba az utazással összefüggő betegségeikkel, mint a felnőttek. Ennek értelméban a szakemberek azt javasolják, a szülők mindenképpen konzultáljanak a gyermekorvossal is, amennyiben családi utazást terveznek külföldre a gyerekekkel együtt. Lehetőleg az utazás előtti 4-6 héten belül történjen meg a gyermekorvos felkerése, így elegendő idő jut az esetleges védőoltások beadására is, és fontos tanácsokat kaphatnak arról, hol, milyen kockázatokra kell figyelniük, illetve, milyen módon védekezhetnek ezek ellen, pl. hogyan védhetik gyermekeiket a rovarcsípésektől vagy a fertőzött ételektől.

Életmód

Amerika

Európa

Wellness

Borturizmus

Ázsia

Fel